2016. augusztus 28., vasárnap

Községi nap újdonságokkal Bihardiószegen

Idén is köszöntötték az aranylakodalmukat ünneplő párokat Bihardiószegen 
 Idén is köszöntötték az aranylakodalmukat ünneplő párokat Bihardiószegen 

"Több újdonsággal is előrukkolt a hét végén zajlott bihardiószegi községi nap. Bornapokat tartottak, ehhez megnyitották a publikum előtt a Zichy kastély udvarát, a műsorok pedig két színpadon is peregtek. A hagyományoknak megfelelően köszöntötték az aranylakodalmasokat is." - írja Rencz Csaba a Bihari Naplóban.Mi történt?Olvassuk el a teljes cikket '

"Bornapokkal bővült idén a bihardiószegi községi napok programja. Ennek pénteken kora este volt a megnyitója, amikor ugyancsak megnyitották az érdeklődők előtt a félig renovált Zichy kastély kertjét. (Mados Attila polgármestertől később megtudtuk: rövidesen kézzelfogható közelségbe kerül az épület többi részének felújítása is.) A kertben faházikókat állítottak, ezekben mérte a jóféle helyi bort a Szőnyi, a Mados, a Tolnay, a Fábián, a Rittner, a Piheni és a Heit pincészet. Az italokból „előkerült” a nóta is, ami megbízható forrásunk szerint szombaton hajnalban még szólt az ódon falak között.

Aranylakodalmasok
Szombaton két helyszínen folytatódott az ünnepségsorozat. Egyrészt a már említett kastélykertben, ahol színpadot is építettek és részünkről jó ötletnek tartjuk, hogy a község egyik nevezetes épületét bevonták a helyi közéletbe. Szóval, ezen a színpadon délután előbb Teodora Sandru énekelt román népzenét, utána a Rujiţe csoport román néptáncot adott elő. A Szömörce néptánccsoport moldvait és mezőségit táncolt, majd műfajváltás következett: a Tini Dance Center székelyhídi és helyi (Gumimacik, Turbo Dance, Mini Monster Dance) csoportjai léptek színpadra. A műsort az aranylakodalmasok köszöntése idejére megszakították – ezt évente a községi napok megnyitójával kötik egybe, idén gyakorlatilag ez helyettesítette a protokolláris megnyitót. Ebben az évben kilenc pár ünnepelhette egybekelésének fél évszázados fordulóját (Matak József és Jolán, Körtvélyesi László és Ilona Törő József és Erzsébet, Milian Florian és Catiţa, Ardelean Justin és Ana, Nagy Sándor és Erzsébet, Bortis Ioan és Ana, Szűcs Zsigmond és Julianna, Horváth József és Rozália), közülük 6 volt jelen az ünnepségen.

Műfajváltások
Az ünnepelteket elsőként Bara László tiszteletes köszöntötte, kifejtve: példaértékű, ahogyan két ember a szeretet jegyében ennyi évig fogja egymás kezét, hisszük, hogy Istenre tekintve járták útjukat. Mados Attila polgármester a községi napok legmeghatóbb eseményének nevezte a köszöntést, a párokat példaképül állítva a fiatalok elé. Ioan Mang, a Megyei Tanács alelnöke is gratulált az aranylakodalmasoknak, majd Szabó Ödön képviselő arról beszélt, hogy mi, fiatalabbak is igen szeretnénk megérni 50. házassági évfordulónkat. Lehetne sokszor másként tenni sokmindent, de tisztelettel, becsülettel, szeretettel áthidalhatók a gondok, tette hozzá, azt kívánva a pároknak, hogy még sokáig gyönyörködhessenek gyerekeikben, unokáikban. Az emléklapot, virágcsokrot és egy borítékot is kapott párokat köszöntötte a református egyházközség ifjainak csoportja Ghitea Angéla kántor vezetésével, illetve a már említett román csoport is. Ezek után tért vissza a színpadra a TDC, folytatva abbamaradt műsorát, ebben az sem jelentett akadályt, hogy párszor rövid áramszünet volt, mert akkor a közönség ütemes tapsa adta a ritmust. A kertbeli programot a debreceni Törköly zenekar muzsikája zárta, de persze a boros házikók is nyitva voltak még.

Eközben a focipályán…
A községi nap másik helyszíne a megszokott focipálya volt, ahol napközben 10 csapat vett részt főzőversenyen. Eredmények: bográcsos kategória – 1. Nyulászok, 2. Sógorok, 3. Bikers; babgulyás kategória – 1. Fortuna, 2. RMDSZ, 3. Interpal; egyéb kategória – 1. Kósa Sándor és csapata (a Hosszúpályiból érkezettek pacalpörköltje a vándorkupát is kiérdemelte), 2. Tirluta Florian, 3. Sörös Danika csapata. Ez eddig kilenc, a tizedik Kikelet csapat (a Dévai Szent Ferenc Alapítvány napközisei), különdíjat kaptak és a zsűrielnök Csányi Sándor gasztronómus meghívását a szeptember 10-i, 18. Szolnoki Gulyásfesztiválra. Este a focipálya színpadán helyi tehetségek címen lépett fel Drăghici Anca, Bíró Rómeó és Olivér, Ţentea Zsolt, később a Retro Band. Utóbbit megelőzte a mulatós műfaj jelese, A jó Lacibetyár, aki saját megfogalmazása szerint okleveles vőfély, betyár és gondolkodó. Jól gondolja az, aki szerint jó sokan összegyűltek a színpad előtt, de igen sokan voltak a sörsátrak alatt, vagy a vidámparkban is. Még a harcsabajszú előadó betyárkodott, amikor megérkezett a Proconsul együttes (hangszereik már korábban is a színpadon voltak), hogy koncertezzen. Utánuk még Cripto bűvészre várt a feladat, hogy elvarázsolja a nagyérdeműt, kiknek tagjaira még diszkó is várt szombatról vasárnapra virradóra."
Forrás : erdon.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése