Fotó:Tóth Zsigmond
"Megemlékező istentisztelet keretén belül a falu közössége az I. és II. Világháborúban elesett hegyközcsatáriak tiszteletére a református templomkertben emelt emlékművet koszorúzták meg." - írja Tóth Zsigmond a Bihari Naplóban.
"Minden évben a Hegyközi Napok keretén belül hálaadó és megemlékező istentiszteletet tartanak a hegyközcsatári református templomban, hogy méltóképpen emlékezzenek az I. és II. Világháborúben elesett hegyközcsatáriakra, nemcsak a rokonok, hozzátartozók, hanem az egész falu közössége. A 2013-ban a település 800 éves írásos létezésének alkalmával a Polgármesteri Hivatal és a Hegyközcsatár Református Egyházközség egy I. És II. Világháborús emlékművet emelt a templomkertben, amelyet minden évben a Hegyközi Napok vasárnapján megkoszorúznak, elhelyezik a megemlékezés és kegyelet koszorúit, felekezeti és politikai hovatartozás nélkül. Vasárnap, 2016 augusztus 7-én a megemlékező istentisztelet Miklós Csaba Péter lelkipásztor áhítatával vette kezdetét, aki igemagyarázatát a 105. Zsoltár első verseire alapozta, amely nem más, mint Dávid hálaadó éneke. „Ünnep a mai nap azért is, mert Isten megáldotta ezt a napot, de ünnep, mert a falu immár 17. alkalommal szervezte meg a falunapot…3 éve már, hogy a Hegyközi Napok keretén belül avattuk fel templomkertünkben elhelyezett I. és II. Világháborús emlékművet, azok emlékére és tiszteletére, akik életüket áldozták a hazáért, a faluközösségért, ezért nekünk, az utókornak hálával kell megemlékezzünk róluk. Ha bárki is kétségbe vonná hogy miért kell a 17. Hegyközi Napok keretén belül megemlékezzünk őseinkre, mondjátok el, hogy Isten szeretete éppen ezen ősökön keresztül köti öszsze közösségünket” – prédikálta a lelkipásztor.
Tücsök együttes
Hogy még ünnepélyesebb legyen a mai megemlékező istentisztelet a nagyváradi Tempfli Ádám tanár tanítványai mutatkoztak be a gyülekezetnek Istent dicsőítő énekekkel. Az asszonyvásári Tücsök együttes tagjai tulajdonképpen a Rézműves család gyermekei, a legkisebb Patricia 4 éves, Diána 6 éves, Denny 9 éves, Zolika 11 éves és Tamás 13 éves. A kis tehetségek igazi profi előadásukat a gyülekezet nagy megelégedéssel fogadta, hiszen igazi lelki kikapcsolódást nyújtottak mindnyájunknak. Az istentisztelet második részében a gyülekezet kivonult a templomkertben felállított I. és II. Világháborús emlékműhöz, ahol Miklós Csaba Péter a János 14:27 igeversét olvasta fel: “Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!”- szóltak az evangélium szavai. A jelenlévők felekezeti és politikai hovatartozás nélkül elhelyezték a megemlékezés és kegyelet koszorúit, virágait az emlékmű talapzatán, majd elénekelték nemzeti imánkat a Himnuszt."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése