2016. október 20., csütörtök

Akadálymentesítés Pelbárthidán

"Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című könyve szerint Pelbárthidát 1216-ban említik úgy, mint a nagyváradi püspökséghez tartozó egyházközség. Ennek idén 800 éve. Fontosnak tartják a lelki építkezést, a „lelki házzá” épülést. Íme a részletek." - írja Ghitea-Szabó József-Levente református lelkipásztor a Bihari Naplóban.

"Úgy döntött a gyülekezet jelenlegi vezetése, és maga az egész Református Egyházközség, hogy ezt a büszkeségre és ugyanakkor hálára okot adó évfordulót szolgálattal, munkával szenteli meg és igyekszik köszönetet mondani az ősöknek. Ugyanakkor építkezéssel törekszünk teret biztosítani az eljövendő nemzedékeknek. Számunkra az építkezés kettős értelemmel bír. Fontosank tartjuk a lelki építkezést, a „lelki házzá” épülést. Fontos az Istenhez és az Ő parancsaihoz való hűség. Ezért igyekszünk hirdetni az evangéliumot az istentiszteleteken, bibliaórákon, a vallásórákon, a diakóniai munkában, mindennapi magaviseletünkkel. Fontos, hogy megmaradjunk itthon magyar reformátusokként. Mindehhez szükségünk van az épületekre is. Olyan terekre, ahol találkozhatunk, együtt lehetünk, egymást erősíthetjük. A lelki építkezésben a Mindenható ad folyamatos támogatást. Akkor is, amikor mi elkeserítőnek látjuk a helyzetet. Felvillantja a megoldást, küldi a megfelelő embert, elveszi szívünkből a csüggedést, erőt ad a hűséghez. A fizikai építkezésekhez is Tőle várjuk az irányt és a mértéket. Ennek fényében éltünk egy adódó lehetőséggel, melynek segítségével közelebb vihetjük az Üzenetet az emberekhez, illetve az egyháztagok, és nem csak ők, könnyebben juthatnak igehirdetési helyeinkre. A HEKS – Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete és a Diakonie Austria segélyszervezet céladományából a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiók – Írisz Ház anyagi hozzájárulásából, a Paptamási Polgármesteri Hivatal résztámogatásából, valamint a Pelbárthida Református Egyházközség adománya és önkénteseinek a munkája által sikerült megvalósítanunk a templomtól parókiáig tartó járda újjáépítését. Köszönet illeti Matyi Miklós polgármestert, aki támogat minket egyházépítő munkánkban. De nem szabad megfeledkeznünk Major Loránd alpolgármesterről sem, aki a munka kivitelezését lebonyolító csapat összegyűjtésében segített. Gondoltunk a mozgásukban korlátozott templomba járókra is, ezért mozgáskorlátozottaknak segítő rámpákat létesítettünk a templom, a temetőkápolna, és a gyülekezeti terem bejáratához. Szolgálat
Azon vagyunk, hogy számon tartsuk, sőt az Ige közelébe vonjunk minden egyes gyülekezetünkhöz tartozót, illetve Isten üzenete iránt érdeklődőt. Van számos olyan református egyháztag, aki különböző egészségügyi okok miatt nem tud templomba jönni. Számukra hangfelvételt készítünk az istentiszteletekről. A felvételt lejátszókra másolva önkénteseink viszik el hétről hétre az Igére vágyóknak. Így ezáltal az ismét beinduló szolgálat által az otthon lévők is hetente meghallgathatják az igehirdetéseket. Az így is megszólítottak véleménye szerint nagyon is gyümölcsöző ez a módszer. Hiszen a hangfelvételeket többször is meghallgatják. Számos esetben nem csak egyedül hallgatják vissza az igehirdetéseket, hanem a szomszédból hozzájuk látogatókkal együtt követik a közösségi alkalmakat. Sőt, nem csak hallgatják a felvett istentiszteletet, hanem a szertartás rendjén elhangzó énekeket ők maguk is együtt énekelik a gyülekezettel. Ez által is érzik, hogy a közösséghez tartoznak. Kicsit attól tartottam, hogy az otthonukba vitt felvétel valamilyen szinten elszigeteli az embereket a közösségtől. Hiszen ők nem velünk együtt, egy időben és helyen vesznek részt az igehirdetésen. De, Istennek hála, nem ez történt, hanem ennek az ellenkezője. Egy bizonyos értelemben újból a gyülekezeti közösségben érzik magukat. A gyülekezet átlag életkorát tekintve azt kell mondanunk, hogy idős a közösség, de hisszük, hogy ha 800 éven keresztül volt, sőt élt itt egyház, akkor ez a jövőben sem lesz másként.





Véleményem szerint ennek kulcsa, hogy továbbra is, sőt egyre szélesebb kőrben Istentől jövő szó hallatszik, és egymáshoz az út egyenesedik. Az egymáshoz és Istenhez vezető út egyre inkább mentesül az akadályoktól. Ezért szolgálunk és imádkozunk minden nap." 
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

„Szó hallatszik, út egyenesedik” 


"Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című könyve szerint Pelbárthidát (Parhida) 1216-ban említik mint a nagyváradi püspökséghez tartozó egyházközség. Ennek idén 800 éve. Úgy döntött a gyülekezet jelenlegi vezetése és a református egyházközség, élén Ghitea-Szabó József-Levente református lelkipásztorral, hogy ezt a büszkeségre és ugyanakkor hálára okot adó évfordulót szolgálattal, munkával szenteli meg, és igyekszik köszönetet mondani az ősöknek, és építkezéssel teret biztosítani az eljövendő nemzedékeknek." - olvasható a reggeli Újságban Ghitea-Szabó József-Levente református lelkipásztor cikke.
"Az építkezés kettős értelemmel bír: az egyik a lelki építkezés, „lelki házzá” épülés, ahol fontos az Istenhez és parancsaihoz való hűség és az evangélium hirdetése az istentiszteleteken, bibliaórákon, a vallásórákon, a diakóniai munkában. Ehhez tartozik az is, hogy megmaradjunk itthon magyar reformátusokként. Mindehhez szükség van az épületekre is, olyan terekre, ahol találkozhatunk, együtt lehetünk, egymást erősíthetjük. A lelki építkezésben a Mindenható ad folyamatos támogatást akkor is, amikor az ember elkeserítőnek látja a helyzetet. Felvillantja a megoldást, küldi a megfelelő embert, elveszi szívünkből a csüggedést, erőt ad a hűséghez. A fizikai építkezésekhez is Istentől várjuk az irányt és a mértéket.
szo hallatszik
Ennek fényében élt a Pelbárthida Református Egyházközség a lehetőséggel, melynek segítségével közelebb vihető az Üzenet az emberekhez, akik így könnyebben eljuthatnak igehirdetési helyekre. A Svájci Evangéliumi Egyházak Segélyszervezete (HEKS) és a Diakonie Austria segélyszervezet céladományából, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Sepsiszentgyörgyi Fiók – Írisz Ház anyagi hozzájárulásából, a Paptamási Polgármesteri Hivatal résztámogatásából, valamint a Pelbárthida Református Egyházközség adománya és önkénteseinek munkája által sikerült megvalósítani a templomtól parókiáig tartó járda újjáépítését. Köszönet illeti Matyi Miklós polgármestert, aki segítette az egyházépítő munkálatokat és Major Loránd alpolgármestert, aki a munka kivitelezését lebonyolító csapat összegyűjtésében segített.
A mozgásukban korlátozott templomba járók részére mozgáskorlátozottaknak segítő rámpákat létesítettek a templom, a temetőkápolna és a gyülekezeti terem bejáratához. Az olyan református egyháztagok számára, akik különböző egészségügyi okok miatt nem tudnak templomba menni, hangfelvételek készülnek az istentiszteletekről. A felvételt lejátszókra másolva önkéntesek viszik el hétről hétre az Igére vágyóknak, akik szerint nagyon gyümölcsöző ez a módszer, mert a hangfelvételeket többször is meghallgatják. Sőt a szertartás rendjén elhangzó énekeket együtt énekelhetik a gyülekezettel, ezáltal is érzik, hogy a közösséghez tartoznak, egy bizonyos értelemben újból a gyülekezeti közösségben érzik magukat.
A gyülekezet átlagéletkorát tekintve idős a közösség, de ha 800 éven keresztül volt, sőt élt itt egyház, akkor ez a jövőben sem lehet másként, melynek kulcsa, hogy továbbra is, sőt egyre szélesebb körben Istentől jövő szó hallatszik, és egymáshoz az út egyenesedik. Az egymáshoz és Istenhez vezető út egyre inkább mentesül az akadályoktól. Ezért szolgál és imádkozik minden nap a Pelbárthida Református Egyházközség." 
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése