A szentpéterszegi Faluház és Könvtár székháza ahol a konferencia zajlott
"Az eseményen értekezlet is zajlott rangos résztvevőkkel. Jelen volt és értekezett Jakab István az Országgyűlés alelnöke, EU-s képviselők,és mások " - írja a Bihari Naplóban Dérer Ferenc.
"A háromnapos rendezvény október 7-én, pénteken vette kezdetét, melynek
kiemelkedő eseménye volt az ifjúsági találkozó, melyen Bihar megyéből
három testvértelepülés: Bors, Szentjobb és Magyarremete küldöttjei is
részt vettek, az illető községek elöljáróival az élen. A fiatalok ezen a
napon főleg ismerkedtek, no meg a találkozás ideje alatt emlékeztek,
arról beszélgettek, mi is történt körülöttük az elmúlt időkben. Jelen
voltak a rendezvényen Bátori Géza Bors község polgármestere, Molnár
József Szentjobb polgármestere, Bálind György magyarremetei községi
tanácsos, a helyi magyar érdekvédelmi szervezet elnöke.
Identitásunk
Szabó Ödön a romániai parlament képviselője, kijelentette „hogy
határon túli polgárként közös célunk, hogy az EU megerősítse
identitásunkat, úgy hogy ebben a nagy európai unióban megtudja mindenki
örökölni azt amit őseitől megkapott, megszilárdítani nyelvét a
kultúráját”. Beszélt az RMDSZ ama lépéséről az Európai Unió felé, mely
hozzá kell járuljon az Európában élő A konferencia után sikerült néhány
szót váltanom Olajos Mihály szentpéterszegi polgármesterrel – aki a
rendszerváltás óta tölti be az elöljárói tisztséget –, akivel a fent
említett Bihar megyei testvérközségek rendezvényein sokszor volt
alkalmam találkozni. Elmondta, hogy számára nagyon sokat jelentenek ezek
a határon túli kapcsolatok, melyeket örömmel őshonos – mintegy 40–50
millió ember – akik nem nemzetállamok keretein belül élnek, ugyanolyan
jogokkal rendelkezzen, mint amelyek el vannak fogadva a nyugat-európai
őshonos közösségeknek. Ne legyen különbség ezek között, függetlenül
attól, hogy hol élnek Európában, nyugaton, vagy keleten, esetleg
Közép-Európában. Arról is szólt, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív
Uniója (FUEN) elnökének az RMDSZ képviselőjét választották Vincze Loránt
személyében – mondta többek között Szabó Ödön képviselő.
Szabó Sándor a HajdúBihar megyei agrárkamara elnöke többek között beszélt az EU-s támogatási lehetőségekről.
Szabó Sándor a HajdúBihar megyei agrárkamara elnöke többek között beszélt az EU-s támogatási lehetőségekről.
Vinkler Gyula az RMDSZ Európai Uniós parlamenti képviselője is
szólt a konápolnak, mely nemcsak abban nyilvánul meg, hogy látogatják
egymás rendezvényeit, ezek a kapcsolatok sokkal mélyebbek. A délutáni
órákban került sor a község utcáin a szüreti mulatságra való hívogató
felvonulásra, melyen a helybeliek mellett a testvértelepülések fiataljai
is részt vettek. Mint ahogyan az éjfél utánig tartó szüreti bálon is.
ferencián. „Mielőtt az értekezésemet elkezdeném az euroszkepticizmusról
és az EU jövőjéről, szeretném kijelenteni, hogy én szeretem Európát,
szeretem az Európai Uniót. Ez őszinte vallomás és nem azért mondom, hogy
mint EU-s képviselő ezt kell mondjam, de én úgy kerültem Brüsszelbe
mint romániai EU-s képviselő, hogy ott a romániai magyarok érdekeit is
képviseljem. Szerintem az EU nekünk egy hasznos dolog, nekünk
magyaroknak a Kárpát-medencében és nekünk magyaroknak Erdélyben,
Romániában”. Arról is szólt, hogy amikor 2009-ben képviselőként
Brüsszelbe került, mindenki nagy szeretettel fogadta a romániai és
bulgáriai képviselőket. „Optimizmus vett körül bennünket, mindenkivel
barátkoztunk, elfogadtak bennünket. Most amikor Brüsszelben vagyunk a
Brexitről beszélünk, Görögország problémáiról arról, hogy a keletiek nem
értik a demokráciát, arról, hogy el kell ítélni Lengyelországot,
Magyarországot, no meg a migrációról. Állandó az egymásnak való
feszülés, ez jellemzi az EU-t, a gond az, hogy olyan javaslatok
születnek, melyek nem megválasztott személyek, hanem technokraták
dolgozzák ki. Én úgy érzem, hogy az EU-ban, van egy demokrácia deficit,
van egy kommunikációs deficit, mely reális tény”, – jelentette ki többek
között Vinkler Gyula. Páczay György EU parlamenti szakértő, főleg a
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési problémákról értekezett."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése