A hívogató fiatalok a szalárdi utcán ropják csodás táncukat
"A hétvége eseményei Szalárd községben kedvezhettek öregnek, fiatalnak. Szombaton, október 15-én reggel kongatásra figyelhettek fel a község lakói, a fiatalok szüreti mulatságra hívogattak." - írja Kőrösi Tímea a Bihari Naplóban.
"Hívták a település apraját és nagyját a harangok. A hagyományokhoz híven 2016-ban sem maradhatott el a szüreti bál még ma is élő néphagyománya Szalárdon, melyet a helyi RMDSZ és az önkormányzat minden évben támogat és megszervez. A szüreti szokások mai formájukban a szüreti felvonuláshoz, menethez és a bálhoz vagy mulatsághoz kötődnek, így hát útnak indult reggel 10 órakor 20 fiatal táncos a református templomba, hogy Varga Botond református lelkész által Isten áldását kérjék. A szép idő a hangos nótaszó, a bohóc tréfálkozása és a fiatalok tánca megtette a hatást. Ebben a rohanó világban szükségünk van a szórakozásra, a táncra, a mulatságokra, a hagyományainkra. A mulatságot Biró Rozália szenátor, Szabó Ödön képviselő és dr. Nagy Mikós polgármester nyitotta meg, kellemes időtöltést és jó szórakozást kívánva az egybegyűlteknek.
Közös éneklés
Az est fénypontja az ifjak tánca volt, melyet a himnusz közös eléneklése követett. Köszönet elsősorban nektek, ifjú táncosok, ti, akik fáradságot nem kímélve népviseletbe öltöztetek ezen a szép reggelen, hogy ápoljátok hagyományainkat, a szüret és a vigadalom hagyományát. Köszönet a szervezőknek, Kocsis Biankának, Szabó Zsófiának, a polgármesteri hivatalnak, a Retro Band zenekarnak, a szakács asszonynak a finom vacsoráért, a helyi RMDSZ-nek és a nagylelkű támogatóknak, akik nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
"Október 15-én, szombaton zajlott az idei hagyományos szüreti mulatság Szalárdon, a rendezvény a helyi református templomban tartott áhítattal vette kezdetét. Este a Művelődési Házban tartott mulatságot dr. Nagy Miklós (képünkön), Szalárd község polgármestere nyitotta meg, jó szórakozást kívánva mindenkinek." - írja a Bihari Napló.
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Szüreti bál volt Szalárdon
"Szombaton, október 15-én reggel kongatásra figyelhettek fel Szalárd lakói. A fiatalok szüreti mulatságra hívogatták a falu apraját és nagyját. A bált a helyi RMDSZ és az önkormányzat minden évben támogatja és megszervezi." - rja Kőrösi Tímea a reggeli Újságban.
Teljes cikk :
"A szüreti szokások mai formájukban a szüreti felvonuláshoz, menethez és a bálhoz vagy mulatsághoz kötődnek, így indult útnak reggel 10 órakor húsz fiatal táncos a református templomba, hogy Varga Botond református lelkész által Isten áldását kérjék. A szép idő a hangos nótaszó, a bohóc tréfálkozása és a fiatalok tánca megtette a hatását. Az esti mulatságot Biró Rozália szenátor, Szabó Ödön képviselő és dr. Nagy Miklós polgármester nyitotta meg kellemes estét és jó szórakozást kívánva az egybegyűlteknek.
Az est fénypontja az ifjak tánca volt, melyet a Himnusz közös eléneklése követett. A szervezők köszönetet mondanak elsősorban az ifjú táncosoknak, akik fáradsággal nem törődve népviseletbe öltöztek, hogy ápolják a hagyományokat, a szüret és a vigadalom hagyományát. Köszönik továbbá a Retro Band zenekar fellépését, a szakácsasszonynak a finom vacsorát és a nagylelkű támogatók segítségét, hiszen nélkülük a rendezvény nem jöhetett volna létre
A rendezvény szervezői Kocsis Bianka, Szabó Zsófia, a polgármesteri hivatal és a helyi RMDSZ."
Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése