"Hétfőn, semmiféle különleges ünnepi ceremónia nélkül Bors községben „megnyitotta” kapuit a helyi bölcsőde. 11 gyereket írattak be szüleik az intézménybe, közülük öten járnak rendszerességgel a bölcsibe. Bátri Géza polgármesterrel kerestük fel az intézményt."- írja a Dérer Frerenc a Bihari Naplóban.
"Maga
az épület kívülről nézve is szépen mutat, de amint a bejárati ajtón
belép az ember, egy csodálatosan megtervezett, kivitelezett, szép belső
bútorokkal ellátott létesítmény tárul az ember szeme elé. Nem sok
bölcsődébe volt alkalmam megfordulni, ezért számomra szinte minden
látnivaló"
"Minden helyiség ajtaján románul-magyarul fel van tüntetve a terem rendeltetése. Az intézmény vezetője, Bánóczi Beatrix kedvesen fogad bennünket. Elmondta, hogy még nem teljes a beiratkozott létszám, vannak szülők, akik még rendezik az orvosi papírokat, anélkül nem tudják fogadni a bölcsődébe. Egy évtől három évig jöhetnek a gyerekek, egyelőre rendszeresen csak öt gyerek jár bölcsibe. „Szükség volt erre a létesítményre mivel több szülő is kérte a bölcsőde létrehozását, mivel az óvodába csak két és félévesen, három évesen veszik fel gyerekeket. Impozáns épületben kapott otthont a borsi bölcsőde
A bölcsőde minden olyan szükséges teremmel, felszereléssel rendelkezik, ami biztosítja a gyerekek számára a kényelmes és hasznos ittlétet. Mi úgy kerültünk ide mint alkalmazottak, a tisztségek meg lettek hirdetve, vizsgát kellett tegyünk annak érdekében, hogy a tisztségeket elfoglaljuk. A bölcsődét működtető Pro Bors Alapítvány szervezte a vizsgát, melynek központja Nagyszántón működik, ott is zajlottak a vizsgák”. A bölcsődébe hatan dolgoznak, egy alkalmazott még nem foglalta el munkahelyét, de ez is rövidesen megtörténik, hangzott el. Két hétig végül is beszoktatási periódus van, a gyerekek meg kell szokják az ittlétet, kell ismerkedjenek velünk és a környezettel. Minden adott, hogy a gyerekek itt otthonosan érezzék magukat, mondta az intézmény vezetője. A gyerekek Borsról és Biharszentjánosról érkeznek, van egy nagyváradi gyerek is, az ő édesanyja itt dolgozik, a borsi iskolában. Bánóczi Beatrix elmondta, hogy a pedagógiai líceumot végzett tanító-óvónő szakon, öt évig dolgozott mint óvónő Nagyszántón, Kisszántón, illetve az Orsolya óvodába.
Bölcsődét épített
Bors község polgármesterét Bátori Gézával is szót váltottam. „Nagyon fontosnak tartom, hogy egy település minél élhetővébbé váljon, ahhoz, hogy ez így történjen, a szolgálattatások színvonala olyan kell legyen, mely gyakorlatilag minden réteget el kell érjen. Miután eljutottunk oda, hogy idősek otthonával is rendelkezzünk, szükség volt, hogy egy bölcsődét is építsünk, ezáltal is segítve a családokat. Azt kell tudni a bölcsődékről, hogy azokat teljes mértékben az önkormányzat tartja fenn, nem tartozik a tanügyminisztérium hatáskörébe. A bölcsődét az önkormányzat kezeli és a költségeit is az önkormányzat állja. Számunkra nem volt kétséges, hogy egy ilyen intézményre szükség van. Egyelőre 11 gyerek iratkozott be, a maximális kapacitása ennek az intézménynek 20 gyerek. Meg vagyok győződve, hogy hamarosan ezt a számot el fogjuk érni, hiszen így indultunk, a nagyszántói idősek otthonával is és most már gyakorlatilag, ha még egyszer annyi volna a kapacitása meg tudnánk tölteni. Ami motivált bennünket az volt, hogy volt egy pályázati kiírás, amit sikerült lehoznunk – mindig mondtam, hogy pályázatokat kell hozzunk a községbe és a szükséges önrészt teremtsük elő – ez is így történt. Ebben az esetben 150 ezer euró volt az az összeg, amit finanszírozott az EU, illetve 100 ezer eurónak megfelelő összeget kellett nekünk hozzátenni, tehát durván 250 ezer euróba került ez az intézmény, teljes felszereléssel, minden az utolsó játékig. Ritkán van ilyen pályázat, de nekünk ezt sikerült megszerezzük, íme a gyerekeket el tudjuk hozni ide a bölcsődébe, segítve ezzel azon szülőknek, akik dolgoznak és a kicsi Mint említettem, a bölcsőde működéséhez szükséges költségeket az önkormányzat állja, ezek az alkalmazottak fizetéseit, no meg minden más költségeket, villanyáram, fűtés stb. jelent. Sőt az étkezés költségeinek egy részét is az önkormányzat állja, gyerekeiket nincs kire bízzák. Mivel az óvodáink túlzsúfoltak, a három évet be nem töltött gyerekeket ide fogjuk irányítani.

A működéshez létrehoztunk egy alapítványt, amely községi szinten a
szociális szolgáltatásokat biztosítja, ez az alapítvány működteti a
Nagyszántói Idősek Otthonát, ugyanez az alapítvány működteti a
bölcsődét. Maga a pályázat is úgy volt kiírva, hogy csak alapítványon
keresztül lehetett megpályázni, szerencsére nekünk ez már megvolt. mely
naponta 13 lejt jelent egy személyre, a szülőnek ebből 8 lej kell, hogy
fizessenek. Az egyhavi költsége a bölcsődének – minden beleszámítva a
téli fűtés, a villanyáram – mintegy 20 ezer lej lesz” – mondta Bors
község polgármestere."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése