"A nagy mesemondó, Benedek Elek születése 157. évfordulóján Mesenapot szerveztek a hegyközcsatári Benedek Elek Általános Iskolában." - írja a Bihari Naplóban Bálint Beáta Lívia.
" Szeptember 30-án, pénteken, a Népmese Napja alkalmából a felső tagozatos diákok valamilyen népmeséből ismert hős jelmezét magukra öltve érkeztek az iskolába. A tanórák végeztével az iskola tanulói ünnepi megemlékezésre gyűltek össze az intézményben kiállított Benedek Elek emléktábla előtt. Az író méltatása után Oros Erika igazgatónő és a diákok koszorút helyeztek el az emléktábla mellett, ezzel tisztelegve az intézmény névadója előtt. Ezt követően az 5–8. osztályos tanulók csapatokat alkotva játékos irodalmi és ügyességi vetélkedőn vettek részt. Először a mesék ismeretéről adtak számot a csapatok, majd mesei apróhirdetések feladóját kellett azonosítaniuk.
Ügyességi vetélkedők
Az ügyességi vetélkedők során az udvaron felállított akadálypályán haladtak végig a versenyzők , majd az óriásparittyával kellett minél több felállított bábut ledönteniük. A nap egyik legérdekesebb játéka az volt, mikor a csapattagoknak egy ejtőernyő ponyva segítségével több labdácskát kellett egy dobozba bejuttatniuk. Ez a feladat valódi csapatmunkát igényelt, s megmutatta, milyen az összhang a diákok között. A szabadtéri játékokhoz szükséges eszközöket a vidéki gyermekrendezvényeket szervező DAVIDAM nevű vállalkozás biztosította az iskola számára. A pedagógusokból álló zsűri mindvégig figyelemmel kísérte a csapatok teljesítményét és a legügyesebbeket jutalomban részesítette."

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése