2015. július 17., péntek

Tata, nekem is van családfám?

 Fotó : Németi Károly

"Újabb látogatást tettem a csatári temetőben, most nagyszüleim sírját kerestem fel. Ha időm engedi, kilátogatok szülőfalumba és rokonság hiányában első utam mindig a régi katolikus temetőbe visz. Van, hogy virággal kezemben érkezem, de van, hogy az nélkül, nagyszüleim mindenféle képen, megérdemlik, hogy kilátogassak hozzájuk." - írja a Németi Károly, a hegykozcsatar.lapunk.hu-n.


"Már késő délutánra járt az idő. A temetőben egyedül voltam. Több, mint harminc fok volt, ilyenkor nehéz sokáig kint tartózkodni a napon. Nagyszüleimre mindig csak a szeretet és a tisztelet hangján tudok visszaemlékezni. Nagyapámat Mészáros Albertnek hívták, de Vilmos Mészárosként ismerték. Nagyanyám lánykori neve Pintér Eszter volt. Hegyközcsatárban több Mészáros család is él. Van közöttük rokoni kapcsolat, de olyanok is vannak, akik csak névrokonságban állnak velünk.
   Most felidézek egy jelenetet, mely ott a temetőben sírjuk előtt jutott eszembe ismét. Az 1960-as évek vége felé történt. Az iskolában feladatot kaptunk, készítsük el családfánkat. Izgatottan mentem haza és a szokatlan feladattól tüzelve azonnal nagyapámhoz mentem:

   - Tata, van nekünk családfánk? - kérdeztem tőle.

   - Igen, természetesen van. Miért kérded?

   - Az iskolában kérik, hogy állítsuk össze - válaszoltam.

   Nagyapám mosolyogva elővett egy fehér színű lapot, melyre szépen szisztematikusan elkészítette a családfánkat és a rendelkezésünkre álló iratok segítségével kb. az 1700-as évek közepéig levezette azt. Elmondta közben, hogy a családunk nagyrészt csatáriak voltak, néhány kivétel volt csupán. Azt is mondta, hogy büszke lehetek felmenőimre, hisz tisztességes, becsületes emberek voltak. Nagy örömmel vittem be az iskolába a családfámat, mely feladatra, ha jól emlékszem, 9-es jegyet kaptam." 

Teljes cikk : hegykozcsatar.lapunk.hu 

Németi Károly ezt írta :
"Ekkor még nem gondoltam arra, hogy később, milyen fontos lehetne számomra ez az irat és sajnos nem másoltam le magamnak egy másik lapra. Idővel elveszett, nem maradt meg."

Lehet többen lehetnek, akiket érdekelne a családfájuk.Az elkészítéséhez sok adat szükséges,mely lehet nincs a birtokunkban ,csak a levéltárban.Kaphatnak segítséget?Igen.A családfa kutatással kapcsolatban hamarosan több információhoz juthatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése