2015. október 17., szombat

Faluról falura : Befogadta Szentjobb a gyermekotthont

 
"Lassan másfél évtizede lesz annak, hogy a berlini római katolikus érsek környezetéből elindult az az ökumenikus kezdeményezés, amelynek eredményeként 2006-ban Szentjobbon létrejött a Caritas Szent István Szociális Központ. A létesítmény útját egyengető alapítvány kuratóriumi tagját, dr. Földes Bélát kísértük el egy gyors vizitre." - írja Máté Zsófia a Biharországban.

Néhány szó a gyermekotthonról : 
"Gyermekotthon létesült 2006-ban az erős katolikus közösségként ismert Szentjobbon. A német ökumenikus kezdeményezésre végül a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség válaszolt tettekkel: felajánlotta a szociális létesítmény székhelyéül a községben visszakapott egykori iskolaépületét, a vincés szerzetesnővérek hajdani tulajdonát. Az árvák, veszélyeztetett környezetben vagy szegénységben élő gyermekek ellátását, nevelését egy alapítvány keretében szervezték meg azzal a törekvéssel, hogy az otthon létesítésének gazdasági hatása is legyen a településre. A szentjobbi apátság ugyancsak visszakapott földjeiből 50 hektárt 49 évre az alapítvány ingyenes használatába adott, hogy a létesítmény fenntartásába besegítsen.
Mára már három épületben él a gondozásra szoruló közel negyven gyermek és fiatal, akik a Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság közreműködésével kerülnek Szentjobbra. A legtöbben a Szivárvány Házban leltek otthonra, ez a központ fő ingatlana, a régi iskola kibővített épületéhez két emeletes szárny is kapcsolódik immár. Itt van a tágas ebédlő és a konyha, ahonnan a kisebb házak lakóihoz is eljuttatják a reggelit-vacsorát. A tető déli részén napelemek sorakoznak az energiatakarékos épületben. Minden otthont egyébként fatüzeléses saját kazán lát el meleg vízzel és fűtéssel. A főépület manzárdjában még vendégszobákat is kialakítottak, bárkit szívesen fogadnak egy-egy hétvégére vagy hosszabb időre is. Kápolna is van a tetőtérben, a fa tartógerendák és berendezési tárgyak a természet és a lélek harmóniáját közvetítik."  
Teljes cikk : biharmegye.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése