Szüreti bál volt Nagyszántón a hét végén
"A borús idő ellenére is vidáman éneklő csapat
járta be a Bors községhez tartozó települések utcáit szombaton,
népzenével, tánccal hívogatva a nagyszántói szüreti bálba a mulatni
vágyókat.
Az október 17-én megtartott eseményt a helyi református templomban
nyitották meg, ahol az ünneplőbe öltözött fiatalok és kísérőik hálát
adtak az áldásokért, munkájuk gyümölcséért, és hogy van okuk örvendezni.
Az esti bál megmozgatta a falu lakosságát, a nagyszántói kultúrházban
gyermekektől idősekig minden generáció képviseltette magát. Az est
fénypontja kétségkívül a tucatnyi fiatal tánca volt, akiket Tóth Tibor
készített fel, munkájukat értékelte is a közösség, hiszen többször is
visszatapsolták őket. A Borsi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatása
mellett a táncosok szülei is hozzájárultak a bál sikerességéhez: főztek,
tésztát sütöttek, ajándékokat vásároltak a tombolához, lángost árultak,
amely rövid időn belül el is fogyott. A több településről érkező
mulatni vágyók hajnalig ropták a táncot a Slágerboys együttes zenéjére.
"
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése