2017. április 12., szerda

A Kék Bálna „játék”, amely gyermekéleteket követel

Egyértelműen káros, ha a laptop, táblagép, az okostelefon „kiszorítja” az egyéb tevékenységeket

"Miután úgy tűnt, hogy Romániában is áldozatokat szed, a hazai hatóságokat is elkezdte foglalkoztatni a Kék Bálna. De miről is szól ez a „játék” és mit tehetünk ellene? Amint a játék kitalálója elmondta, az egész folyamat alatt az adminisztrátor kommunikál." - írja Neumann Andrea a Bihari Naplóban.


"A Kék Bálna 2013-ben jelent meg Oroszországban, az első áldozat Rina Palenkova volt, aki 2015 novemberében a vonat elé feküdt, s szörnyethalt. A lány azóta egyféle szimbólumává vált a „játéknak”. Jelenleg több mint száz fiatal halálát hozták összefüggésbe a Kék Bálnával, a legfrissebb oroszországi statisztikák szerint 2016-ban hatvan százalékkal több gyermek vetett véget önkezével életének, mint az előző évben. 

„Boldogan haltak meg”
A játék, mint időközben kiderült, az orosz Facebooknak is nevezett Vkontakte oldalon létesült f57 nevű csoporton belül működött. A felület egyik létrehozója Filipp Lisz (azaz Róka, valódi nevén: Filipp Bugyejkin) tavaly novemberben, két nappal mielőtt letartóztatták, interjút adott a SaintPetersburg.ru – oldalnak, melyben elismerte, hogy valóban kamaszokat késztetett öngyilkosságra. Részlet az interjúból: „Igen, tényleg ezt tettem. Ne izgulj, meg fogod érteni. Mindenki meg fogja érteni. Boldogan haltak meg. Megadtam nekik azt, amit a valós élet nem: melegséget, megértést és kommunikációt”. Álláspontja szerint vannak értéktelen emberek, „hulladékok”, tőlük állt szándékában megtisztítani a társadalmat. Valójában kiegyensúlyozatlan, szomorú, depresszióra hajlamos tinédzsereket szemelt ki.
A „játék” arról szól, hogy az adminisztrátorok, vagy „mentorok” különböző feladatok elé állítják a fiatalt, s a végső, azaz az ötvenedik feladat az, hogy öngyilkosságot kell elkövetnie. Minden egyes feladatot bizonyítékként rögzítenie is kell.
Az egyik első feladat az, hogy a csoport nevét zsilettel a kezére kell karcolnia, később olyan kihívások következnek, melyek során horrorfilmeket, depresszív zenét kell hallgatniuk, veszélyes helyekre kell menniük. Egy másik feladat, hogy saját maguknak egy bálnát kell metszeniük az alkarjukra. A későbbi feladatok nagy része arról szól, hogy a tinédzsernek fel kell kelnie hajnalban és az adminisztrátor által küldött depresszív tartalmú felvételeket kell megnéznie. Minden egyes teljesített feladatot fotókkal kell bizonyítania.

Tendenciává vált
Amint a játék kitalálója elmondta, az egész folyamat alatt az adminisztrátor kommunikál a kiszemelt áldozattal. „Szükséges, hogy különböző feladatokat végezzenek el, hogy beszéljenek magukról, hogy kommunikáljanak. A dialógus során világossá válik, hogy ki kicsoda. Később a Skype-on transzállapotba hozom őket, hogy megtudhassak róluk bizonyos dolgokat, aztán hoznak egy döntést.” – mondta az interjúban Filipp Bugyejkin, aki azt is kifejtette: arra is figyelt, hogy a kiszemelt fiatalok ne aludjanak eleget, ugyanis így az agyuk fogékonyabbá vált a külső hatásokra. Időközben több hasonló csoport létesült, ezeknek állítása szerint nincs közük hozzá. Az interjú során Bugyejkin kifejtette, hogy nem fél a letartóztatástól, mert nem tartja magát bűnösnek: ő nem ölt meg senkit, csak érvekkel alátámasztva elmagyarázta, miért jobb számukra a halál, mint az élet. Persze valójában nem csupán erről volt szó: azok a gyerekek, fiatalok, akik elkezdték a játékot, de később ki akartak szállni, utóbb arról számoltak be, hogy fenyegető tartalmú üzeneteket kaptak – az adminisztrátorok azt a látszatot keltették, hogy a markukban vannak, mindent tudnak róluk és úgysem menekülhetnek.

Nincsenek áldozatok?
Bár Bugyejkin tavaly november óta börtönben van, úgy tűnik, a játék nem szűnt meg, s újabban a jelek szerint Romániába is begyűrűzött. A hazai sajtóban megjelent hírek szerint a közelmúltban egy 11 éves Dâmboviţa megyei kisfiú felakasztotta magát vélhetően a játék miatt, majd pedig kilenc Argeş megyei diák vágta meg magát, s a hatóságok ismét a Kék Bálnára gyanakodtak. Szintén márciusban történt, hogy kis híján a játék áldozatává vált egy 19 éves feketehalomi lány. A Brassó megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság közleménye szerint az állami gondozásban lévő lány kíváncsiságból csatlakozott a játékhoz, s rövidesen mobiltelefonjára érkezett egy térkép a pontos tartózkodási helyével, illetve egy utasítás arra, hogy keresse fel az egyik megjelölt utcát, „ahol biztonságban lehet”. A lány megijedt, kikapcsolta a telefonját és értesítette a központ vezetőit, jelenleg rendőrségi vizsgálat zajlik az ügyben. Más gyerekek arról számoltak be, hogy az adminisztrátorok telefonon keresztül fenyegették őket „a nyomodban vagyunk” és ehhez hasonló üzenetekkel.
Mindezek nyomán a hazai hatóságok is elkezdtek foglalkozni az üggyel. Carmen Dan belügyminiszter a napokban elmondta, hogy a fővárosban a rendőrség találkozókat tart a témáról a bukaresti iskolák diákjaival, ugyanakkor a kérdéssel a Román Hírszerző Szolgálatot ellenőrző parlamenti bizottság is foglalkozni kíván. Kevéssel később azonban a belügyminiszter kijelentette: a rendőrök 54 esetet vizsgáltak ki és nem nyert bizonyságot, hogy kapcsolatban állnának a Kék Bálnával. „Romániában nincsenek áldozatok” - jelentette ki.

Öleljük át
Nagyváradon, információink szerint a tanfelügyelőség felhívására több iskolában is osztályfőnöki órákon beszélgettek a gyerekekkel arról, hogy mit fontos tudniuk és betartaniuk internetezés közben saját biztonságuk érdekében. Egyes tanintézetekben a legfontosabb tudnivalókat nyomtatott formában is megkapták a diákok.
S hogy mi lehet a lelki háttere annak, hogy egy fiatal ily módon befolyásolható? Kiss Emőke pszichológus ezzel kapcsolatban a Bihari Naplónak kifejtette: az internetnek hasznos és káros oldalai aspektusai egyaránt vannak, az viszont egyértelműen káros, ha a táblagép, az okos-telefon „kiszorítja” az egyéb tevékenységeket. Fontos, hogy a szülők kommunikáljanak a gyerekekkel, a meghitt beszélgetések, közös családi programok sajnos egyre ritkábbak. Egy tíz-tizennégy éves gyerekkel még nyugodtan el lehet menni kirándulni, sajnos a szülőknek kevés az idejük, teljesen lefoglalja őket az, hogy megteremtsék a család anyagi hátterét – pedig sokszor fontosabb lenne, hogy lelkileg is foglalkozzanak a gyermekkel. Mert ha egy gyermek megkapja otthon azt a törődést, nevelést, amire szüksége van, akkor nem lehet olyan könnyen befolyásolni, beépül a tudatába, hogy mi jó és mi nem és nagyobb korában képes helyes döntéseket hozni egyedül is. Fontosak a jó minták, másképp a gyermek elveszett, azt sem tudja, hol tart. Tapasztalta, hogy vannak gyerekek, akik annyira el vannak hanyagolva, hogy arra vágynak: bárcsak ütné meg őket a szülőjük, legalább így éreznék, hogy megérinti őket. A szülők sokszor ridegek, pedig fontos átölelni a gyermeket, hogy érezze, van valaki mellette. Ami mostanában történik egyfajta SOS -jelzés, a huszonnegyedik óránál tartunk, cselekednünk kell, hívta fel a figyelmet a pszichológus. Az iskolai pszichológusok is sokat tehetnek, az érdekvédelmi szövetségek, sőt, a politikai pártok is feladatuknak kellene tekintsék, hogy foglalkozzanak a gyermekeinkkel. Arra is kitért: véleménye szerint az iskolai pszichológusoknak aktívabban kellene fellépniük, sokszor a gyerekek, akik hozzá kerülnek, nem is ismerik őket. Az is gond, hogy az iskolákban javarészt román pszichológusok vannak, akik meg sem tudnak szólalni magyarul."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése