2017. április 4., kedd

Erdősítés Hegyközcsatár községben

72 hektár területet erdősítenek Hegyközcsatár községben, mely 2,5 millió lejbe kerül - írja az oradeaindirect.ro. A Vízügyi és Erdészeti Minisztérium engedélyt adott a hatástanulmányok készítéséhez. Ezután kezdik meg az erdősítési munkálatokat.
Forrás, fotó :oradeaindirect.ro

A hírt a Bihari Napló megerősítette.Ezt olvashatjuk Rencz Csaba bevezetőjében : "A Vízügyi és Erdészeti Minisztérium a napokban több erdőtelepítési programot is jóváhagyott, közöttük Csatár községbe is, ahol az Újhegyen változhat egy kihasználatlan terület erdővé."

Részlet a cikkből: 
" Hegyközcsatár községben egy másra használhatatlan területen, 72 hektáron fognak erdősíteni, 2,5 millió lej értékben. 

A hír nyomán kérdésünkre Bónisz Sándor, Csatár község polgármestere elmondta: egy olyan önkormányzati projektről van szó, melyet még több évvel ezelőtt indítottak útjára, letéve ezt a szakminisztériumhoz, az eltelt időnek a papírmunka volt a jellemzője. Tavaly sor került egy úgynevezett újratárgyalásra, amikor egyúttal újabb dokumentumokkal kellett kiegészíteni az iratcsomót. Eddig ennyi konkrétum történt az ügyben, azt csak hallomásból tudják, hogy állítólag kedvező elbírálásbán részesültek, hivatalos értesítést még nem kaptak. A szóban forgó terület az önkormányzat erdeje mellett van, mely másra nem hasznosítható, ezért próbálkoznak az erdősítéssel. A helyiek által Újhegynek nevezett részre cser- és tölgyfák kerülnének, a minisztériumi bejelentés fényében immár jó eséllyel."
Forrás : erdon.ro 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése