2014. augusztus 31., vasárnap

Szalárd az Erdély-szép.hu-n.

Szalárdról ezt írja az Erdély-szép.hu :
Szalárd kora Árpádkori település a Berettyó folyó mellett. 1294-ben villa Zalárd néven említi oklevél. Magyaros személynévi névadás, Szalárd vitézt, vezért krónikáink már a X. századra keltezve is említenek.
Határában található Adorján várának romja. A vár körül volt Adorján falu is, ma már nyoma sincs. / Szintén magyaros, a sztyeppei hagyományokat folytató, személynévi névadás. /
A várat a tatárjárás után építették a Geregye nembeliek, a Berettyó mocsaraiból kissé kiemelkedő területen. 1277-ben IV. (Kun) László királyi serege Geregye Pál fia Miklóstól foglalta el. 1294-ben III. Endre király az ellene lázadó Borsáktól foglalta el heves ostrommal, az ostrom során Tamás fia Lóránt erdélyi vajda is elesett. A XIV. században királyi, majd királynéi vár. 1395-ben Zsigmond király a várat Szalárd mezővárossal együtt Csáky Miklósnak ajándékozta. 1598-ban rövid időre elfoglalták a törökök. Nagyvárad eleste után, 1660-ban a törökök ostrommal foglalták el, s le is rombolták. A romos vár köveit a lakosság hordta el építkezésekhez. A vízrendezés során a Berettyó nyomvonalát a nagy kiterjedésű romos váron keresztül jelölték ki, a várdomb csekély megmaradt része beépült a védgátba.
 Szalárd Trianon előtt Bihar vármegye színmagyar lakosságú járási székhelye volt. 2002-ben 1585 magyar, 966 román és 290 cigány lakója volt.Forrás : erdely-szep.hu
Fotók 
Szalárd, Adorján, a távolban Hegyközszentimre 
 
Szalárd, Adorján vár romja  
 
Szalárd, Adorján, a Berettyó ártere 
  
Szalárd, Berettyó 
  
Szalárd
  
Szalárd, Berettyó 
  
Teljes albumot megnézheti az erdely-szep.hu-n.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése