2017. január 7., szombat

Házszentelés, házáldás

Képtalálat a következőre: „házszentelés”    
Forrás : tudasbazis.sulinet.hu

Ezt olvashatjuk a házszentelésről a Magyar katolikus Lexikonban : "házszentelés, házáldás (lat. benedictio domorum): lakóház, lakás megáldása. - 1. Vízkereszt (jan. 6.) napján, ill. hetében a pap →szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat. Az ajtó szemöldökfájára (szentelt) krétával fölírja az évszámot és a népi értelmezés szerint a →Háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 19 + G + M + B + 98. Más értelmezés szerint a 3 betű a lat. áldásformula kezdőbetűi: Christus Mansionem Benedicat ('Krisztus áldja meg e házat'). Végeznek ugyanilyen módon ~t a lakás fölújítása v. a ház fölépülése után is. - A népi hagyomány a ~nek gonoszűző jelleget tulajdonít. Régebben a ~ egyúttal a hívők lajstromba szedésének napja, s a pap és kántor javára fizető nap is volt. Néhol legutoljára a községházát sztelték föl, ahol az elöljáróság jelenlétében a bíró a papnak a tp. céljaira pénzalamizsnát adott át. Egyes helyeken a tp-ban aznap szentelt vízzel maguk a háziak szentelik meg házukat: szobájukat és az istállókat, ólakat is." 

Az egyik katolikus lap ezt írja : "Urunk, Jézus Krisztus megjelenésének ("epifánia", Vízkereszt) ünnepén a bűnbánat jeleként és a keresztségre emlékezve frissen megáldott szenteltvízzel hintjük meg ("asperges") a szentmisén jelenlévő híveinket. Talán szívünk-lelkünk nyitottságát is elősegíti ez a szertartás, felidézve a születő Krisztust kereső három király/bölcs cselekedeteinek hitre utaló mozzanatait: vágyakoznak, keresnek, elindulnak, felismernek, megtalálják őt és ajándékkal adóznak előtte! A tisztító erejű, lelki megújulásra fogadott áldást az ünnep alkalmával hagyományosan kiterjesztjük mindazok számára, akik az újévben ezt otthonuk-hajlékuk számára is szeretnék befogadni." 
Forrás : szentkvirin.hu 

Régi szokásokról ezt olvashatjuk : "a római egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel jan. 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról (→ háromkirályjárás), Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. A templomban megszentelt vízből, amelynek a nép különös hatást tulajdonított, minden család vitt haza; a → szenteltvízzel összefüggő hiedelmeket az egyház is erősítette. Az 1499. évi boroszlói szertartáskönyv szerint a szentelt víz használ a dögvész, a méreg ellen, sőt a béka és a mérges férgek ellen is, és ha igazi pap szenteli, egész évben nem romlik meg. A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. A plébános ezen a napon kezdte meg hívei látogatását, beszentelte a házat, számba vette a házbelieket, beszedte a lélekpénzt. – A prot. vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk. Az ev. gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.” A r. k. falvakban a pappal együtt ment a kántor, két ministráns és az egyházfi, aki a pénzt, az ajándékot gyűjtötte össze. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije. (→ még: kánai menyegző, → kántálás) – Irod. Franz, A.: Die kirchlichen Benediktionen im Mittelalter (I., Freiburg im Breisgau, 1909); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Szendrey Zsigmond: Népi foglalkozások, népszokások (Népünk és Nyelvünk, 1935); Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (Bp., 1974)." 
Forrás : mek.oszk.hu