2016. december 18., vasárnap

Mondókaverseny a szalárdi iskolában

 

"A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére a közelmúltban tartották meg a szalárdi II. B. osztályban a mondókaversenyt, melynek a szervezők a Tapsolj egyet pajtás! címet adták." - írja a Bihari Naplóban Kőrösi Mária tanítónő.

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közreműködésével zajlott ez az anyanyelvi tanulmányi mondókaverseny. A rendezvényt az osztály tanítónője szervezte meg. Részt vett minden másodikos kisdiák, akik sokat készültek erre a rendezvényre. Hetekkel előtte megkezdték a készülődést, az előkészítő és első osztályban tanult mondókákat felelevenítették, sőt újakat is tanultak. Első osztályban is tartottak hasonló mondókás napot, amit ezeknek a népi rigmusoknak a megtanulására, eljátszására szántunk.
Az idei versenyen két csapatra lettek osztva a tanulók, amit kiszámolókkal oldottak meg. Ezekkel is pontot szereztek a lurkók a csapataiknak. Nagyon felvidította őket a feladatok végrehajtása, mivel tréfás mondókák, névcsúfolók, mozgást fejlesztők, esőhívogatók, állathívogatók, az évszakokhoz kapcsolódó rigmusok hangzottak el, és mindezzel pontot szerzett a csapat.

Kéttagú zsűri
És kik voltak, akik a pontokat számolták? A kéttagú zsűri: Szabó Ibolya Hajnalka és Mogyorósi Laura felzárkóztató pedagógusok, akik szívesen elvállalták ezt a nemes feledatot. Pantomin játék is helyet kapott a megmérettetésen. A szókártyákon, rajzokon, különböző állatok neveit magába foglaló mondókát kellett elmutogatni a csapattagoknak, és természetesen a másik csapat tagjai ki kellett találják.
A legnagyobb tetszést a találós kérdések nyerték el. Erre mindenki otthon külön készült, keresgéltek, olvasgattak, sőt a nagyszülőket is megkérték, hogy segítsenek olyan találós kérdést keresni, amit senki sem ismer, mindenkit gondolkodóba ejt. Sokaknak sikerült is. A rendezvény végén minden gyerek jutalomba részesült, amit a Gyermekmentő Szolgálat nagyváradi vezetőjének, Szántó Ildikónak ezúton is küszönünk.

 
Tartalmas szép nap volt. Tanulva játszottunk és játszva tanultunk, sokat fejlődtünk, és nem utolsó sorban ápoltuk anyanyelvünket azzal is, hogy nem hagytuk feledésbe merülni ezeket a népi mondókákat, amiket elődeink nekünk is megtanítottak."
Forrás : Bihari Napló/pressdisplay.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése